A Búbos Teve útra indul…

“Minden ember orvos és építő is egyben, aki képes arra,
hogy meggyógyítsa önmagát, és felépítse a saját hajlékát.”
Nader Khalili, építész, a szupervályog „atyja”

 

Zsákvályog Ökoház Projekt Közösségi Támogatással

Búbosház púpos tevével házasítva?! Szép és egészséges hajlék elérhető áron, saját kezű kivitelezéssel?! Télen meleg, nyáron hűvös otthon fűtő-hűtőberendezés és gépek nélkül a mi éghajlatunkon?! Utópia vagy reális jövőkép?! 

„Álmodtunk egy világot magunknak…”: üde zöld, csendes és jó levegőjű helyen, egy szép és egészséges kis házban, drasztikusan lecsökkentve a sárga csekkek számát…

Először szembejött velünk a szupervályog, és első látásra beleszerettünk az ívelt, lágy formákba és a melegséget árasztó terekbe. Megtanultuk, hazahoztuk. Majd miénk lett a szelíd domboldal a Gerecse karéjában. Kisimulnak az idegek, megtelik a tüdő, repes a szív itt az erdő mellett, a körülölelő hegyek oltalmában. Ide álmodtuk meg a Búbosházakat: egy nádtetős présházat és egy zöldtetős dombházat… és szkeptikusok ide vagy oda, megkaptuk az építési engedélyt (még a régi, szigorú rendszerben!). Már csak a „mikor” és a „miből” kérdőjelei álltak a megvalósítás útjában. Valaki javasolta a crowdfundingot, azaz a közösségi finanszírozást. Jó ötlet, bele kéne vágni! Közben telt-múlt az idő, mi pedig álmodoztunk tovább. Hogy ne érezzük hiábavalónak a várakozást, addig is megépítettük a Búbosházakat a képzeletünkben, sőt, egy egész ökofalut is kerekítettünk köré, mindezt egy sci-fi kalandregénybe öntve. Így született az Angyalhegy ökoutópia-sorozat. Annyira szerettünk volna már ott élni ezen a varázslatos helyen! Kellett egy vízió! Menet közben kőműves iskolába is beiratkoztunk, legyen papírunk is, hogy ÉP-ítők vagyunk :-). És hab a tortán, hogy rábukkantunk egy zseniális, passzív (bonyolult gépészet nélkül automatikusan működő), hálózatfüggetlen földfűtési rendszerre. Agyő, fűtésszámlák! Értelmet nyert a késlekedés, kár lett volna ezt kihagyni. A kazán és a kémény árából inkább ezt az önjáró, „zöld padlófűtést” építjük meg! Igen, ő az a bizonyos púpos teve, akit egyből összeházasítottuk a Búbosházzal, annyira illettek egymáshoz. Mindkét rendszer a természetből „táplálkozik”, tőle tanul, a permakultúra iskolapéldája.

 
Hónunk alatt az Angyalhegy regénnyel és a Búbos Teveházas elképzeléseinkkel – idén tavasszal vándorútra, országjárásra indulunk kis hazánkban, és reményeink szerint a határon túlra is, hogy bemutassuk az érdeklődőknek a terveinket, és támogatókat verbuváljunk a megvalósításhoz.

Honlapunkon nyomon követheted majd az állomásokat. Szeretnéd, ha felétek is járnánk? Kérjük, vedd fel velünk a kapcsolatot!

 -> A Búbos Ökoház Projekt részletes bemutatása  
 -> Mi az a Búbos Teveház? 

 

5. fejezet – Úton (részlet)

2023. június 17. szombat   

...Ahogy teltek az órák, egyre mélyebbre hatoltak be az erdőbe, egyre érintetlenebbnek tűnt a táj. Hiába, ilyen vidékek már csak Erdélyben vannak tágabb hazájuk határain belül. Vadregényes tájon vezetett az útjuk. Annie előbbre járt, annyira hajtotta a megszállott kutatás az „angyalai" után. Eleinte még látta, ahogy Angyalszárny időről időre felbukkan a semmiből. Áttetsző szárnya meg-megcsillant, ahogy szivárványt varázsoltak rá a fák közé beragyogó fénypászmák. De idővel, ahogy rakta egyik lábát a másik után, már szinte a célt is elfelejtette, azaz már nem tudatosan tört felé. Teljesen átengedte magát az erdő varázsának. Az élet ezer hangja vette körül, a levegőt harapni lehetett, a színek harsogóan teltek voltak. Azt sem vette észre, hogy már a GPS-t is elfelejti nézni, és Angyalszárny útmutatására sem volt már szüksége. Léptei könnyűvé váltak. Csak haladt, amerre a szíve súgta. Rabul ejtette a környezet szépsége, békéje. Szerette a munkáját, de a lurkók zsivajától elfáradt elméjének már nagyon hiányzott ez a nyugalom. Vágyott a nyár hangulatára is, amely semmihez sem hasonlítható, és valahogy mindig a gyermekkor gondtalan szabadságát idézi, és azt az izgalmat, amit már csak egy nyaralás hozhatott jól kiszámított, beszabályozott, modern életükbe. Szinte transzba került, ahogy ráhangolódott erre az áramlatra, amely megállíthatatlanul vezette előre. A lány maga volt az összpontosított, de könnyed és súlytalan figyelem, amely mint egy láthatatlan kéz, erőfeszítés nélkül nyúlt ki a távoli falu felé. Angyalhegyről pedig a kölcsönös akarat által vezérelve nyúlt a lány felé a falusiak figyelemenergiája. A kettő már-már találkozott örömteli összefonódásban… Még néhány lépés…

 
     Aaront is furcsa hangulat kerítette hatalmába. Mintha csak a valóságban is megismétlődne, amit álmában tapasztalt. Annie-t már elvesztette a szeme elől, de nem is érezte szükségét, hogy a lányt kövesse. Annie-t hajtotta az intuíció és a meggyőződés, hogy várják már nem is olyan messze a dombok mögött. Aaront más – egyelőre külső segítő – erők vezérelték. Csak az volt a dolga, hogy elfogadja a vezetést. Ami talán egyszerűnek tűnik, mégis hány, de hány ember szalasztja el a lehetőséget néha egy egész (vagy több!) földi életen át. Ha elvétette az irányt, rátört az a nyomasztó érzés, ami az álombéli zsúpfedeles ház előtt fogta el, amikor nem akaródzott bemennie: tejfelszerűen sűrűvé, hideggé vált körülötte a levegő, megállásra, majd visszafordulásra késztette. Míg a helyes irány felé szinte vonzotta a táj, fényessé, teltté váltak a színek, élessé a kontúrok, és hívogató, langyos légáramlat cirógatta meg az arcát.

     Félelem és vágy – a két őserős hajtóerő vezérelte, mely meghatározta az emberiség sorsát annyi millió éven át; az ember éppen csak hogy felismerte pár éve, és kezdte tanulgatni, hogy a saját kezébe vegye az irányítást, és ne az ösztönei vezéreljék. Totyogós gyerekként próbálgatta ezt az új spirituális tudatosságot, amelynek egyik fő feladata volt ennek a két, látszólag egyszerű, ám annál erőteljesebb erőnek a megszelídítése. Anélkül, hogy lélektelen biorobottá váljon, amivel egynémely utópiákban riogatták...