A szerzőről

Orvosból lettem vályogépítővé… most éppen kőműves tanonckodom. Mi tagadás, az életem nem nélkülözi a szokatlan fordulatokat és a megszokottól eltérő („ufó” :-) életfelfogást. Szellemi szabadfoglalkozású „tanító-gyógyító-építőként”, de még inkább „műkedvelő kőművelőként avagy földművelőként” definiálnám magamat, ha nem ódzkodnék a címkéktől. 
 
Több mint egy évtizedet dolgoztam a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetében, mint klinikus, kutató, oktató és tréner. Ezt követően szakmát váltottam, és az otthon- és közösségteremtésben találtam új életfeladatot és kihívást. Jelenleg a (környezet)tudatos életmód és a permakultúra, ezen belül is elsősorban az organikus, gyógyító ÉP-ítészet területén tevékenykedem.
Az „off grid” életforma elhivatottja vagyok, ami nemcsak a rendszertől és a hálózattól való függetlenséget és a természet közeli, élhető otthont jelenti a számomra, hanem a szellemi szabadságot is. Sőt, leginkább azt! Mert a tudatosodás, az elme és a lélek szabadsága az alap, amely nélkül nincsen hathatós fizikai változás (szerintem).  

Ennek szellemében elhatároztam, hogy kilépek a mókuskerékből. Első körben az állásomat, végül a vállalkozásomat is feladtam, és szabadúszóvá váltam. Párommal vettünk egy kis erdőszéli telket, és ott próbáljuk megvetni a lábukat, és szerény lehetőségeikhez képest lépésről lépésre kialakítani egy egészségesebb és változatosabb életformát, mint amit addig éltünk. Mindketten úgy véljük, hogy „csak a döglött hal úszik az árral”. Azt azonban a saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy az árral szemben úszni igencsak emberpróbáló, és Morpehusnak bizony igaza volt: „Más dolog ismerni az utat, és más járni rajta.” De nem adjuk fel, mert hajt a vágy egy olyan jövő felé, ami egyelőre még csak utópia, azaz „seholhely”. Egyszer azonban valóság lesz: olyan utópia, azaz „jóhely”, mint Angyalfalu. Az Angyalhegy regénysorozat ugyanis ennek az vágyálomnak, utópiának a forgatókönyve.
 

Az írás gyermekkorom óta „kísért”. A szenvedély vicces szösszenetekkel indult iskolai programokra, majd naplóírással és hosszabb-rövidebb „irományokkal” folytatódott a kérdésekről, amelyek foglalkoztattak, illetve életem meghatározó eseményeiről. Igaz, utóbbiak zöme egyelőre az „asztalfiókban” vár jobb sorsára. Azután jött a szakma, ami évekre meghatározta a témát: szakcikkek, könyvfejezetek sorozata, és önállóan szerkesztett könyvek kerültek fel a palettára. Végül első saját, párkapcsolatokról szóló könyvem is megjelent „Pártalálás” címmel − már nem(csak) a szakmának, hanem a „laikus” közönségnek is. Azért végül, mert ekkor következett a szakmaváltás, így újra szakkönyvírásra adtam a fejem, de ez már az új területről, a szupervályog-építésről szólt. S hogy mi késztetett erre a furának tűnő lépésre? Ennek történetét a „Kacskaringók… a szabadság felé vezető úton” című naplóregényében írtam meg, melynek története a SzuperBloggal kezdődött, és folytatódott. 

De mégiscsak a regény az igazi! Csak hát mindig volt más feladat… és a vágy megvalósítása halasztódott. Meg aztán más is volt itt a háttérben: Fogalmam sincs, hogy honnan vettem, de mindig is az a „hit” élt a fejemben, hogy nekem nem igazán van fantáziám. Így arról írtam, ami vagy megtörtént a valóságban, vagy valamilyen szakmai dolog. Aztán rádöbbentem, hogy ez alaptalan fantazmagória… És mi sem cáfolt erre jobban rá, minthogy − mint szellem a palackból − előbújt az ujjaimból egy négykötetes regényfolyam terve, amiből az első könyv hamarosan megjelenik, a második kötet is az utolsó simításokra vár, és a harmadik és negyedik rész anyaga is félkész, témája és fejezetei összeálltak. És már ott „nyomul” az ötödik kötet, és alig férek a bőrömbe, hogy „papírra vethessem” az ötleteimet, és folytathassam a történetet. 

És vannak még más ötletek is a tarsolyomban. Remélem, jut majd azokra is idő. Addig azonban jó olvasást kívánok az Angyalhegy ökoutópia-sorozat első könyvéhez, és a hamarosan következő folytatáshoz is. 

Kara Kovács Mona