...Annie útban az iskola felé egyre csak a furcsa álmon
töprengett. Az utóbbi időben amúgy is olyan várakozással teli, nyugtalan
hangulatban volt. Mint egy izgalmas utazás előtt… kicsi félelemmel, hogy mi vár
rá, de még több kíváncsisággal, hogy milyen élmények érik, milyen kalandokba
keveredik. Valami azt súgta neki, hogy ez az álom több volt, mint csak
egy álom a sok közül. Az a hegy, az a lány, még az a cirmos kiscica is ott
várja valahol...
...Beért a bérházak közé szorított, kopott iskolaudvarra. Komor
tűzfal nézett vele szembe, rajta jobb napokat látott kosárlabdapalánk. A
betonszürke pálya körül nyurga, csenevész fácskák nyújtóztak az ég felé, bár
már feladták a reményt, hogy valaha is elérik az éltető napsugarakat. A színes
álom után ma különösen nyomasztóan hatott rá a sivár környezet, amelybe –
reggel lévén – még a gyermekzsivaj sem varázsolt életet. Cirmos macska futott
át előtte, és besurrant az egyik pince ablakán. Annie a homlokát ráncolta. Annyira
izgatott volt, hogy még reggelizni sem volt kedve, így jó húsz perccel előbb
ért az osztályterembe. A tanárit ma reggel kihagyta. Nem akart most senkivel
sem jópofizni. Szerencséjére a gyerekekre nem volt jellemző, hogy ennyivel
előbb ott rostokoljanak a tanteremben. Az utolsó percben esnek majd be a
becsengetés előtt. Gondolatai még mindig az álom körül forogtak, miközben
szórakozottan sétálgatott körbe, és nézte a gyerekek rajzait a falon. Észre sem
vette, hogy lecövekelt az egyik előtt, és mire felfogta a megdöbbentő tényt,
hogy mit lát rajta, addigra éppen betoppant az első tanítványa, és hangos
köszönésével kizökkentette az álmélkodásból...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése